#ajandekvideo #csaladivideo #picme

Szerencsés esetben tudod, hogy egy bizonyos eseményről videót szeretnél készíteni. Gondold végig előre, mit szeretnél felvenni, milyen eszközzel, és abból milyen hosszúságú filmet vágnál. Ha egy külön videóval emlékeznél meg az első közös nyaralásról, vagy a nagymama nyolcvanadik születésnapjáról, megtervezheted, milyen felvételekből álljon össze a kész film.

A fenti példánál egy óvódában új játszóteret adtak át, nekik készítettem ezt a néhány perces klipet. Mivel a “beszédek” is hangsúlyosak voltak, ezeket folyamatosan rögzítettem, és a végén egy-egy jellemző mondatot kiemeltem belőlük. A gyerekek előadását pedig úgy vettem fel, hogy minden műsorszámból be tudjak vágni egy-egy rövid részletet. (Ehhez a felvételhez professzionális kamerát használtam, de okostelefonnal, tablettel vagy bármilyen más eszközzel is dolgozhatsz, ilyenkor viszont figyelj arra, hogy az események közelében legyél.)

Persze nem azt javaslom, hogy mindenre kiterjedő forgatókönyvet készíts, de a filmmel történetet mesélsz, aminek jó, ha van eleje, közepe és vége. És a történet sokszor már napokkal előbb elkezdődik, mint maga az esemény.

Vegyünk például egy születésnapi ünnepséget.

1.) Előkészületek: A gyerekekkel közösen készítitek nagymama születésnapi tortáját, vagy rajzolnak, gyurmáznak neki ajándékot, esetleg együtt választjátok ki a boltban. Érdemes erről is készíteni egy-két felvételt.

2.) Elkezdődik az esemény. Nem akkor, amikor a tortát felvágja nagymama, hanem akkor, amikor találkoztok. Puszik, ölelések, ajándékátadás. Közös játék, ebéd, program – itt is érdemes időnként elővenni a kamerát néhány percig.

3.) Ezután a nap – és a film fénypontja a gyertya elfújása, a torta felvágása, esetleg éneklés – hol mi a szokás. Itt különösen figyelj arra, hogy stabilan tartott kamerával/telefonnal rögzítsd az eseményt, ahogy azt a korábbi posztban olvashattad.

Ha csak a torta felvágását veszed fel, a családi ünnep hangulatát nem tudod visszaadni, pedig éppen ezzel tud többet a videó a fényképnél.

Mindeközben folyamatosan ügyelj arra, hogy a kamera vagy a telefon fel legyen töltve, és legyen elég hely a kártyán. Egy-egy ilyen esemény előtt egy nyugodt estén mindenképpen érdemes lementeni az ott tárolt korábbi felvételeket. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor például egy családi ünnepség kellős közepén a másik szobában nyomogatod a laptopot vagy a tabletet. Ez az esemény összes résztvevőjének kellemetlen, nem csak neked.

 Ezeket a szabályokat akkor is érdemes betartani, ha a videó helyett inkább fényképeket készítesz – lehet, hogy a sorozatnak éppen az lesz a kedvenc darabja, amin a nagymama megöleli a felé szaladó unokáját…