„A találmányom […] használható, mint egyfajta tudományos kuriózum, de ezen kívül semmiféle gazdasági haszna nincsen.”

Ezt írta Auguste Lumiére a Cinématographe-ról. Nem lett igaza.

Mintegy 140 évvel ezelőtt a filmezéssel foglalkozó feltalálók azzal kísérleteztek, hogy egymás után, minél gyorsabban tudjanak fényképeket rögzíteni. Így készült el az első film a galoppozó lóról, meg egy kerti jelenetről. Aztán Edison is előállt a saját kinetográfjával, csakhogy annak – és a többiek hasonló próbálkozásának – volt egy hatalmas hibája: nem tudtak felvenni, tárolni és lejátszani – háromból legfeljebb kettőre voltak képesek. Ráadásul a rögzített anyagot sokszor egyszerre csak egyvalaki tudta megnézni. 

És ekkor jöttek a Lumiére fivérek. Családjuknak fényképészeti lemezeket gyártó üzeme volt, és apuka vett egy kinetográfot, hogy a fiúk közelebbről is megvizsgálhassák. A testvérek pedig rájöttek, hogy a kivetített kép akkor lesz jó minőségű, ha szaggatott mozgással továbbítják a filmet a vetítőgépben. Azaz a kivetítés pillanatában a képkocka áll, majd a képet eltakarják, és gyorsan beállítják a következő kockát. Amikor 1895 végén kivetítették, valódi csoda történt a nézőtéren. Először nyilvánosan tíz darab, egyenként 50 másodperces felvételt játszottak le, amelyeket 17 méteres szalagra rögzítettek. Ezek közül az első a gyárból távozó munkásnőket örökítette meg. Másik emlékezetes felvételük az érkező mozdony volt, amely annyira sokkolta a nézőket, hogy többen sikoltozni kezdtek és kimenekültek a teremből.

A sikeren felbuzdulva a testvérek Angliától Amerikán át Indiáig az egész világot bejárták szerkezetükkel – így született a filmipar.

Egy dolog azonban hiányzott a fivérekből. Az üzleti érzék. Úgy gondolták, a természeti események vagy tudományos kísérletek megörökítésére lesz majd alkalmas a találmány, ha pedig mégsem, akkor az egész haszontalan és értéktelen szórakozás. És néhány év múlva visszatértek korábbi kedvencükhöz, a fotóiparhoz. 

A fenti videó négy percben foglalja össze a filmtörténet legjelentősebb pillanatait. Ha végignézed, észreveheted, hogyan fejlődött a “filmlátásunk”, hogyan vált mindennapivá, hogy félbevágnak egy embert, vagy éppen digitális világot alkotnak a vásznon. A 40-50 éves filmek ma már rettenetesen lassúnak és elavultnak tűnnek – ahogy a régi családi videók is, mégis nézzük őket, nosztalgiázunk a ruhákon, frizurán – és büszkék vagyunk a nagypapára. Az unokáink pedig talán minket néznek majd hasonlóan meghatódva – legalábbis ma már minden eszközünk megvan hozzá, hogy így legyen. 

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1895_december_28_a_lumiere_testverek_elso_nyilvanos_filmvetitese/