info@picme.hu +3630-655-8192
Film a harmincadik születésnapra
október 24, 2016
0

Születésnapi videó – nem csak képekből!

Gyuszi feladta a leckét: szeretett volna egy pörgős, vagány filmet – olyat, amilyen a felesége és kisfiának édesanyja. A filmkészítés most azért volt igazán különleges, mert saját gyerekkorunkat idézte fel. A 80-as, 90-es éveket, amit ma már “retro”-ként emlegetünk. Gyuszival beszélgetve eldöntöttük, hogy a képek mellett a korszakokat is felidézzük, a legnagyobb kihívás pedig az volt, hogyan tesszük a történetet kerek egésszé a sokféle kor, stílus összehangolásával. A videó vágását például egy egykori Híradó főcímmel kezdtük, és úgy szerkesztettük a filmet, hogy a felvételek a fontos történelmi események mellett “hírül adják” egy kislány megszületését is…

Aki esetleg nem emlékezne rá: így kezdődött 1986-ban a Híradó:

A gyerekkori nosztalgiát Halász Judit egyik dalával tettük teljessé, aztán következtek a kamaszévek… A beszámolók szerint a videó szerkesztését sikerült úgy megoldani, hogy a nézőközönség nevetése még a zenét is túlharsogta… Az ok pedig, hogy a szülinapossal együtt akkoriban mindenki értük rajongott… Emlékeztek még rájuk?

A 2000-es éveket a kedvenc filmekkel, sorozatokkal idéztük meg. Persze, hogy bekerültek a Jóbarátok – a szülinapos képeivel átalakítva…

Aztán néhány másodpercre a Gyuszivá változó Magic Mikeot is megláttuk, a születésnapi videó így már majdnem teljes volt, és következett egy régi Beatles dal, amit az Igazából Szerelem című film egyik nagy slágereként is viszontláthattunk – igazi örökzöld, amely keretbe foglalja a történetet…

És persze volt még rengeteg ötlet…

Büszkék vagyunk arra, hogy a 8 perces családi videó a szülinapi buli fénypontja lett, a korszakok pedig végül egységes egészet alkottak!

Hogyan lehetnek szebbek a felvételeid? Iratkozz fel online tanfolyamunkra!
Feliratkozom!